Mivel nem néztem a Real meccseit 2010 októbere előtt, abszolúte nem tudom megítélni, hogy Iker milyen kapus volt előtte. Azóta rossz. A Barca elleni meccseken azon röhögtünk, hogy Valdes miatt legalább egy gólos előnnyel indulunk, mert olyan hulladék kapus áll a katalánok kapujában. Sajnos nemrég Iker miatt már rajtunk röhögött a világ. Meg a spanyol válogatotton, amelyben a 2014-es vb-n Iker olyan teljesítményt produkált, hogy ha nem tudom, hogy a világ többszörösen legjobbnak választott kapusa van a kapuban, azt hittem volna, hogy Vanuaturól importáltak valakit, mert az összes spanyol kapust megölte egy dzsihádista terrorista.

Iker teljesítménye 2010 körül még semmi extrát sem mutatott, egyszerűen tette a dolgát, utána egyre rosszabb lett, az pedig már megbocsáthatatlan bűn, hogy az amúgy emberileg is sokra tartott Iker Casillas szembefordította az amúgy is szétesett öltözőt az edzőjével. Ha egy edző szerint a legnagyobb hibája, hogy Casillas helyett nem hozta előbb Lopezt a kapuba, akkor azért még a legnagyobb Iker-hívőnek is el kellene gondolkodnia a Szent szerepén.

Lopez egyébként hónapokon át hiba nélkül védett. Az első néhány hét után olyan halálos nyugalommal ültem le meccseket nézni, mint sem előtte, sem utána. Hogy mi lehetett Lopez elküldésének hátterében valójában, az sosem fog kiderülni. Sajnos. Sajnos? Végül is teljesen mindegy.

Casillas megkapta konkurenciának (muhaha) a vb legjobb kapusát, Navast, aki lényegében nem védett. Micsoda harc mehetett a kezdőcsapat kapusi címéért... De végül Ikernek mennie kellett, mert egyszerűen a Real nem engedheti meg, hogy egy ennyire gyenge kapus álljon a gólvonalon. A Porto szintjének Iker jobban megfelel. Gyengébb ellenfelek, gyengébb védők, gyengébb bajnokság.

Hogy mégis miért van a szurkolók között ez a megosztottság? Nos, nem Iker miatt, hanem azért, mert mind különbözőek vagyunk. Mint ahogyan az anyja halálát mindenki máshogyan dolgozza fel, úgy Iker kirúgását is. Semmi értelme az érveknek, semmi értelme bizonygatni, hogy Iker ilyen-olyan jó volt, mert a gyász vs. a felszabadultság harcában csak a szurkolók egyéni érzéseinek, sőt inkább személyiségének jut szerep. Aki általában nehezen dolgozza fel a veszteséget, akinek olyan a természete, hogy ragaszkodik a tárgyakhoz, az úgyis értetlenül és dühösen fog maga elé meredni Iker elvesztése miatt. Aki meg könnyebben elenged mindet, nem olyan érzelmes és ragaszkodó fajta, az meg megvonja a vállát, esetleg azt mondja, hogy na, bumm, végre.

Végtelen, a fórumokon is terjedő ostobaság arról győzködni az ellentábort, hogy Iker milyen jó/mennyire rossz. Valójában a törésvonalak az emberi pszichében vannak. Aki nehezen engedi el Ikert, az bebeszéli magának, hogy mekkora kapus volt mindig is, legfeljebb az elmúlt években halványult a nimbusza. Aki meg nem ilyen ragaszkodó, az azt mondja: Ikernek régen kispadra kellett volna kerülni, sőt még oda sem, mert még egy cserekapusnak is jobbnak kell lennie – ha néha beáll, akkor teljesítsen is.

Ha reálisan nézzük, akkor Iker sosem volt a világ legjobb kapusa, de a Realban sokáig megállta a helyét. Felépített klubikon volt, a magánéletben valószínűleg kiváló ember, barát, csapattárs, csak sajnos a kapuban nem ütötte meg egy BL-győztes csapat szintjét. Hogy mi erre a bizonyíték? Végtelenül egyszerű: az, hogy most a Portóban véd.