2016/17., 19. forduló. Sevilla-RM 2-1

Na, ha valamikor ideje van visszatérni a meccsek és leginkább következményeik elemzéséhez, az most van. Nézzük sorban.

 

 

1. A Sevilla évek óta ott sertepertél a legnagyobbak mögött-körül. Azokat az Európa Liga-győzelmeket, amiket a Sevilla háromszor egymás után besöpört, nem libáért adják. A BL-ben a Juventus MÉG nagy falat volt otthon, de azért Torinóban elképesztő módon 0-0-át játszott a csapat. És most a Leicester várja őket, vagyis minden emberi számítás szerint bérelt helyük van a következő körben. Mindezt a világ legerősebb bajnokságában helyt állva teszik. Ez a Sevilla bizony bajnokesélyes csapattá lépett elő talán már most is, de ha sikerül nekik kibekkelni Messi kiszállását és a Real nagyjából két éven belül várható gyengülését (CR, Modric és Ramos túl lesz a fénykorán), akkor simán lehetnek bajnokok. Vagy már előbb is?

2. A fenti három játékos közül CR-t találta meg mindenki, és joggal, mert nem sokat csinált tegnap, de azért egy tizenegyest bevert. A másik kettővel nincs baj: Ramos öngólja azt jelenti, hogy minden csapatnak szerzett már sorsfordító gólt a meccsek utolsó tíz percében. Még ellenünk is. RESPECT :) Modric elég király volt, Kroos hála istennek fiatalabb, de egyértelműen felnőtt a szerepéhez azok után, hogy tavaly sokszor kerékkötő volt, mert nem volt hajlandó védekezni. Ez elmúlt. CR szerepe necces, de várjuk meg az év végét. Még kihúzhat néhányszor a szarból minket májusig. Ha nem, akkor évek után idén ismét el lehet kezdeni a "csak a terhünkre van" mantrát, miközben azért CR tegnap visszazárt és zavarta a Sevillát a maga módján.

3. Bízzunk benne, hogy ZZ folytatja a hagyományokat, és céltudatosan meccsel. Ez esetében azt jelenti, hogy minden könnyű meccsen a győzelem a cél, minden nehéz meccsen a döntetlen. Ez a 40 meccses széria a világ legerősebb bajnokságában olyan, mint a Sevilla három Európa Liga-győzelme. Zizou nem libáért vette. Ha bárkinek kétsége volt afelől még a BL-győzelem után is, hogy ZZ kiváló edző, akkor most a bárkik jó, ha átértékelik magukban az elmúlt 9 hónap teljesítményét. Ilyenre konkrétan senki nem volt még képes, a legnagyobb edzők sem a legjobb csapatokkal. ZZ igenis belépett a legnagyobbak sorába azzal, hogy bátran mert meccselni 40 alkalommal. Voltak szerencsés meccsei, de a rotálással mindig jól jött ki, és ezzel túlnőtt Benítezen (LOL, nem volt nehéz), de Ancelottin is. Mindig a megfelelő kezdőt próbálta feltenni a pályára az általa kitűzött célnak megfelelően, és ez 40 alkalommal bejött.

4. Olyannyira bejött, hogy nyertünk egy BL-t és elsők vagyunk a bajnokságban, míg a Barcelona csak harmadik. Egyszer kaptunk ki a 2016-17-es évben, a 18. fordulóban. Ez hihetetlen.

5. Ilyen sorozatunk nem lesz több, az biztos, sőt február vízválasztó lehet. A Barcelona sorsolása semmivel sem rosszabb, mint a miénk, de mi februárban nagyon belehúzunk. Idegenben a Villarreal, a Celta Vigo és a Valencia. Utóbbi kettőre sokan talán legyintenek, de azért várjuk még ki a végét... A Sevilla sorsolásával nem foglalkozom, remélem, hogy az év végi madridi fellépésük alkalmával már egy semmiről sem döntő sörmeccset fogunk nézni, ahol a bajnok Madrid néz majd szembe a második Sevillával. Valahogyan még a tagadás állapotában vagyok velük kapcsolatban -- akkor is, ha tudom, hogy nagyon jók és tényleg lehetnek bajnokok. Miért ne? A BL-ben állnak még, de lehet, hogy már csak négy meccsük van, a kupából kivertük őket, és nekik Iborra nyilatkozata ("BL-t akarunk nyerni") ellenére is reálisabb a spanyol bajnokság. Sampaoli elég jó edző ahhoz, hogy felismerje a prioritásokat és saját érdekeit -- vagyis el fogja engedni a BL-t, ha a Leicester után mondjuk a Juvét fújja a Sevilla elé Fortuna, és az első meccsen komoly hátrányba kerülnek.

6. A Barça mutat némi életjeleket, de a hármas terhelést nem fogják bírni. BL, kupa és bajnokság lényegében egyetlen kezdővel -- ez halál. Enrique pedig nem tud rotálni, mert egyszerűen 11 jó játékosa van, a többiek csak kiegészítő emberek lehetnek. Iniesta már csak 45 perces játékos, Busquets-cel pedig valami nem stimmel. Ebben a játékrendszerben nem tudja kihozni magából a maximumot. A Barca remélhetőleg kinyírja magát április elejére, és kiszáll a versenyből minden fronton.

7. Akkor most mi a receptünk? ZZ folytatja tovább a célfutballt. A BL-ben a Napoli simán verhető, hiszen az olasz bajnokságban ugyan jók, de a BL-ben egy harmatgyenge csoportban sem tudtak maradandót alkotni. A kupában a Celtán túl kéne jutni, jelenleg 8-3-7 a bajnokságban a mérlegük, vagyis nagyjából ugyanannyi győzelmük van, mint vereségük. Ez azt jelenti, hogy ZZ felküldheti ellenük a tartalékokat, velük is nyerni kell.

8. A bajnokságban jön vizitálni a Malaga és a szocik, őket el kell intézni. Egyszerűen nincs más elfogadható forgatókönyv a januárra. Február viszont meleg lesz. Ha nem elég a két kupameccs a Celta ellen, akkor játszhatunk velük rögtön február elején idegenben még egyet, de akkor már a bajnokságban. Remélem, nem járunk úgy, mint a Sevilla ellen... Aztán idegenben Osasuna (nem lehet gond), majd a hó végén idegenben Valencia és Villarreal. Ha a Celta elleni bajnoki kulcsmeccs, akkor utóbbi kettő nem is tudom, mi. A Valencia elleni elmaradt bajnoki tulajdonképpen ajándék, hogy úgy növeljük a pontelőnyünket, hogy a többiek nem tudnak válaszolni. Azt a meccset meg kell nyerni. Pont. A Villarreal idegenben... hagyjuk. Hála istennek a Barcának sem lesz könnyű a következő másfél hónap, ebben nagyon bízhatunk. Idegenben Betis, Alavés, Eibar, ATMA, otthon szocik és Bilbao. És nekik lesz egy olyan szakaszuk március elején, amivel ember nem cserélne: tizenegy napon belül ATMA, Celta és PSG. Fincsi. Miközben nekünk ugyanebben a szakaszban Villarreal, Las Palmas és Eibar, majd a végére egy Napoli, de ott már remélhetőleg mindegy lesz, mert itthon nyerünk. A február és a március eleje kulcsfontosságú lesz. Nem csak magunk miatt, de ha akkor a Barça előhúz valamit a kalapból, nekünk könnyen reszelhetnek. Ha viszont mi tudjuk behúzni a Vale-Villarreal-Celta triót, akkor a Barçának reszeltek. Ez nagyjából ilyen egyszerű.