CR CSAPATa-Wolfsburgo 3-0. Avagy vesztes csapaton változtass (egy Carvajalt)

A király

Az egész csapat kiválóan teljesített tegnap, de CR ismét bizonyította: jelenleg ő a világ legjobb labdarúgója.

Már a Barcelona és az Eibar ellen is világos volt, hogy CR lassan elkezdett egy másik dimenzió felé mozogni, és tegnap át is lépett oda, a fényességbe, ahol csak csodálni lehet embertelen teljesítménye miatt. Remélem, hogy ott is marad, bár ezt a tempót nem lesz könnyű tartani a BL-ben és a bajnokságban.

Említsük meg azt is, hogy CR három gólja mellett kiharcolta azt a szögletet, amelyből aztán a második gólját szerezte. Emlékszünk még, hogy mit mondott nemrég: ha mindenki azon a szinten lenne, amelyen ő van, nem itt állna a csapat a bajnokságban. Lehet cáfolni. Megnyerte a meccset a Barcelona ellen, amellyel akkora léket ütöttünk a bárkán, hogy a bajnokság végére talán el is süllyednek, most pedig egyedül megnyerte az év eddigi legfontosabb meccsét. Egy kis csapat ellen bekotort góllal, ugye. CR a tavaszi teljesítményével egyértelműen az aranylabda-szavazás legesélyesebb jelöltje lett, és teljes joggal. A kis csapatok ellen nagyon megy neki, a nagyok ellen pedig még jobban. CR-t meg kell követnem, mert a nyáron megváltam volna tőle, ha rajtam múlik, de kiderült: minden Benítez miatt volt. Minden.

 

Szóval ne felejtsük el megsüvegelni Zidane-t sem, aki zseniális taktikát dolgozott ki a Wolfsburg ellen, és ezzel a győzelemmel megint kent egy kis ragasztót a nadrágjára, hogy minél nehezebben lehessen eltávolítani a kispadról (illetve hogy ne repedjen szét, mint a fenti videón).

Itt álljunk meg egy szóra: a Wolfsburgról semmit sem akartam írni, mert alárendelt szerepet játszottak a továbbjutás legkisebb esélye nélkül, de valamit meg kell említenem. A németek pontosan abba a hibába estek, amibe mi múlt héten: egy kis csapathoz méltatlan és valójában teljesen érthetetlen arroganciával elhitték, hogy elég felküldeni a mezeket a pályára, hiszen otthon már megverték a nagy Real Madridot. Az edző azt mondta: "a Real tiszteletet érdemel, de mi is tiszteletet érdemlünk az első meccs eredménye miatt". Nem, barátom. Az első meccs egy négy félidős mérkőzés első fele volt csupán, amikor egy kamugyanús 11-essel előnyhöz jutottatok, a clásico után elfáradt csapatunk pedig nem tudott egyenlíteni, sőt kapott még egyet a fehér mezet remélhetőleg soha többé fel nem öltő Danilo nevű *?/%!@& jóvoltából. Szóval a német mester hatalmas mellénnyel küldte fel a játékosait a pályára, miközben észre sem vette, hogy a múlt heti Real Madrid egy fáradt és nagyképű csapat volt, amelynek a játékából nem szabadott volna komolyabb következtetéseket levonni. Levonta, úgyhogy most vonhatja a legújabb következtetéseket.

Zidane immár többedszerre bizonyítja, hogy tudja, mit akar a pályán, és képes átvinni a csapatra az akaratát. Persze, könnyű azt mondani, hogy egy ilyen csapatnak én is azt mondanám: rúgjunk az első húsz percben kettőt, utána pedig várjunk az ellenfél hibáira. Csakhogy a tökéletes taktikához az kellett, hogy Danilo végre (végleg?) kikerüljön a csapatból, illetve még a góllövésnél is fontosabb, hogy mit csinálunk, miután megvan a második gól?

És így már érthető, hogy miért nem jött be Isco vagy James: mert a két kreatív emberünkkel simán kaphattunk volna gólt, miközben alakulhat úgy, hogy nem rúgunk egyet sem. James és Isco sajnos nem garancia a jó játékra és a gólra, miközben Kroosszal és Modriccsal rúgtunk kettőt - tehát velük garantálva volt a két gól.

A győztes csapaton ne változtass elv szerint Zizou a múlt héthez képest lezavarta a pályáról Danilót (örökre...) most viszont nem változtatott menet közben: mivel az egész CSAPAT kiválóan működött együtt, értelmetlen lett volna megbontani az egységet. Szerencsére CR állati egóját is sikerült visszafogni, mert a meccset nem a 18. percben nyertük meg, hanem az utána következő 70 perc során.

 

És persze Carvajallal. A saját nevelésű jobb hátvéddel, aki szebb időkben aranylabdát kapna néhány év múlva, csak most nem azok az idők járnak. De tőlem az idei teljesítménye miatt megkapja. Emlékezzünk csak rá, amikor Hegyi Iván kijelentette, hogy Danilo és Carvajal nem egy szinten vannak - előbbi annyival jobb, természetesen. Szegény elborult barom. Carvajal azonban nem vette szívére Hegyi szavait, és alázatosan dolgozott tovább, hogy mára a világ legjobb jobb hátvédje legyen. Nyugodtan le merem írni, akkor is, ha Hegyi szerint természetesen Dani Alvés, a kiváló katalán játékos a világ legjobb hátvédje.

Az előzetes latolgatásaimból annyi bejött, hogy a Manchester City jutott tovább a PSG ellen egy nézhetetlenül szar meccsen. Sajnos kiderült, hogy a PSG a csoportkörben Madridban nem azért volt jó, mert jók, hanem azért, mert mi Benítez alatt egy rakás szar voltunk. Valójában egyik csapat sem érdemli meg, hogy a BL-ben a legjobb négy között legyen, de ha már a ManCity bejutott, akkor jöhetnének is a következő körben. Igaz, a másik oldalon még simán bejuthat a Benfica és az ATMA, szóval fene tudja. Nagyot röhögnék, ha ATMA, Real, Benfica, MCity lenne a "legjobb" négy között a BL-ben. Ha egy ilyen BL-t nem nyernénk meg, csak magunkra vethetnénk.