Madridismo – a Realról reálisan

2015\11\27

BL, 2015/16, Sahtar Donyeck–Real Madrid

4-0-ig úgy tűnt, hogy minden jó, de utána csak nagyon kevésen múlott, hogy a Real ne szenvedje el a futballtörténelem legégőbb perceit. Mert persze a Liverpool is visszajött a Milan ellen, csak mondjuk a Sahtar nem a Liverpool... Benítez akkor a nagy visszatérő oldalán állt, most egy kicsit belekóstolhatott abba is, milyen a másik oldal.

A stúdió szakértői szerint eltart egy ideig, amíg a Real összeszedi magát. Hát az ilyen meccsek nem előre visznek, hanem csak még hátrébb. A 4-0 rendes eredmény lett volna, a 4-3 viszont borzalom, és a védelem teljesítményére nincsenek szavak. A csapat első része a Sahtar ellen jól működik, a védelem viszont már az ukránok ellen sem állja meg a helyét. Nehéz szavakat találni. Esetleg az Eibar ellen jók lehetünk.

Pérez kijelentett, hogy a bizalma töretlen, megyünk tovább a lenini úton Benítezzel, mert kiváló szakember. Persze, hogy az. Benítez eredményeit nem ajándékba adták, viszont világos, hogy ennél a csapatnál nincs jó helyen. Én a reménykedők közé tartoztam a nyáron, de eddig ahány komoly megmérettetésünk volt, majdnem mindet elbuktuk -- még ha eredményben nem is, mint a PSG ellen, ahol kb. 6-1-re kellett volna kikapni a habfehéreknek.

Benítez a sajtótájékoztatóján azt mondta, 78. percig jól játszott a csapat. Bizony, csak teljesen mindegy, hogy 78. percig hogyan játszik egy csapat, mert a meccs nem addig tart. Ennyiből egyedül is felmehetnék a pályára, és mondhatnám, miután kikapok 200-0-ra, hogy az első tíz másodpercben jól tartottam a labdát a Real ellen.

Benítez és a játékosok nem kedvelik egymást, és az ilyen meccsek sem segítenek egymásra hangolódni. Mert miközben Enrique összeveszett az embereivel, azért csak sikerült rendbe szednie őket, és mindent megnyert a csapatával. Aztán kaptak 4-4 gólokat év elején most is, de megint csak jól teljesítenek. Mi pedig a gálameccseken is szarok vagyunk, meg élesben is. ÉS mivel CR meg a többiek nem felejtettek el focizni, csak a fejekben lehet a hiba.

Igen, CR 31 éves lesz, Kroos használhatatlan, Isco csak cselezni tud, Benzema mintha a pályán sem lenne. De ugyanők nemrég még jók voltak (Isco sosem passzolt, az igaz), vagyis nem a tudásuk kopott meg, és a fizikumuk sem lett sokkal gyengébb. Csakis fejben van baj. Várni kell még néhány hetet, hogy kiderüljön, mekkora.

sahtar BL 2015/16

2015\10\01

BL, 2015/16, Malmö-Real Madrid

 

Annyiszor leírtam, hogy a csapat értékelhetetlen meccset játszott, hogy már kezd kínos lenni. Pedig ez van: a Malmö elleni mészárlás, lol kínlódás még sörmeccsnek is nagyon gyenge, esetleg edzőmeccsnek elmegy. Benítez rotált, ahogyan kellett, tulajdonképpen mindenki hozta azt a rettentő alacsony szintet, ami egy ilyen meccs megnyeréséhez elég. A második félidőben volt a pár másodperc, amikor mindkét csapat minden játékosa egy helyben állt a pályán. Nem a középkezdés előtt. Na, az brutál volt. A Malmö örülhet, hogy a Real már a hétvégi rangadóra figyelt.

More:

2015\09\28

2015/16, 6. RM-Málaga

Mourinho akkor is nagyon fején találta a szöget, amikor kijelentette egy vesztes meccs után: sokkal rosszabb úgy kikapni, hogy a csapat rosszul játszik, mint úgy, hogy jól. Előbbi esetben elkönyveled a vereséget, látod a hibákat, utóbbiban viszont felmerül a kérdés: mit csináltam rosszul? A válasz hiányában a probléma még égetőbb, mert látszólag nincs megoldása.

 

More:

malaga mou 2015/16 jesé

2015\09\23

Ki van a képen?

laszlopetra.JPG

 

Igen, a László Petra által felrúgott Oszama Abdul Mohszen van a képen a két fiával. Hogy ez miért fontos?

Azért, mert Oszama éppen nemrég kapott állást a Getafénél, és meglátogatta a Real Madridot is, sőt a Granada elleni meccs előtt találkozott Ronaldóval.

Oszama kiváló futballszakember, a bivalyerős szíriai bajnokságban volt edző.

Sajnálatos módon mellette az al-Núszra Front támogatója és tagja. Az al-Núszra Front az al-Kaida szíriai szekciója. A kurdokat gyűlölő férfi az egyik meccse előtt (az al-Fatvánál volt edző) provokálta a kurdokat, sértegette a vezetőiket, és részese volt a csetepaténak, amely valóságos összecsapássá fajult.

A mérkőzés előtt 9 ember halt meg, az összecsapások pedig tovább folytatódtak. Amikor a kurdok elfoglalták a városát, félt a bosszútól, és egész a Getafe ifjúsági edzői székéig menekült.

 

Források: IndependentRussia Today, BBC

2015\09\22

2015/16, 4. RM-Granada

Hulladék volt a hozzáállás, ezért a meccsből valóban nem lehet levonni semmilyen tanulságot. Benítez belekavart a kezdőbe, de voltak sérültek is, szóval a rotálás részint kényszerű, részint szabadon választott gyakorlat lett a hétvégén.

Szögezzük le: egyik játékosunk sem felejtett el focizni az elmúlt pár napban, és azt sem gondolom, hogy a láthatóan nagyon indiszponált, lassú és körülményes játékunk azért alakult így, mert elfáradtak az aranylábú gyerekek. Beníteznél éppen az a lényeg, hogy soha ne legyenek túlzottan fáradtak a játékosok (a megvalósítás módjára egy másik posztban kitérünk).

More:

ajax ronaldo kontra granada rotáció mou 2015/16

süti beállítások módosítása